Gyermekbajnokság hírei 

Helytálltak az idősebbek között versenyző 11 évesek

U13 – III. osztály, 2017. május 06. szombat
Nagy számban képviselte 2003-as születési bajnokságot mai napon a 2005 korosztályú csapat, hiszen a 2004 közül, két gólerős játékosunk Balogh Gerda és Ormándi Lili hiányzott betegség miatt. Ennek ellenére a jelen lévő játékosok előtt megemelem kalapom, nagy harcban álltak helyt mindkét mérkőzésen.

 

Ipress Center-Vác — Gödi SE 14 – 15 (6-4)
Csapat: Sztarnyan Csenge – kapus, Bakter Fanni, Németh Maja (5), Konecsni Regina, Gombos Panna (1), Szántai Hédi (2), Pataki Noémi (1), Cs. Nagy Olga (2), Burik Alexandra, Nagy Luca, Sztruhár Zita (3), Szresen Dorina.

 

Turza Bernadett: Az U13 III. osztály rájátszásában az utolsó előtti fordulóban a Göd csapata ellen léptünk pályára az első mérkőzésen. Az 1-2 év korkülönbség, elsősorban a fizikális állapotban mutatkozik meg ebben a korban. Mind magasságban, mind testi erőben hátrányt élvezünk, hiszen nálunk ezt a bajnokságot a 2004-2005 korosztály játssza. Ennek ellenére minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy abszolút méltó ellenfelei lehetünk minden csapatnak. Most sem volt másként. Az első játékrészben nagyon jól védekeztünk, támadásban viszont rengeteg helyzetet hagytunk ki kapussal szemben, így nem tudtunk nagyobb előnyre szert tenni. Nem volt ez másként a második játékrészben sem. Tudásunk minimális részéletét adtuk vissza a pályán, két büntetőt hibáztunk, aminek eredményeként a hármas sípszót követően a Göd örülhetett a győzelemnek.

Solymár — Ipress Center-Vác 19 – 13 (13-4)
Csapat: Sztarnyan Csenge – kapus, Bakter Fanni, Németh Maja (2), Konecsni Regina (1), Gombos Panna, Szántai Hédi (5), Pataki Noémi, Cs. Nagy Olga, Burik Alexandra (1), Nagy Luca, Sztruhár Zita (3), Szresen Dorina (1).

 

Turza Bernadett: Az első mérkőzésen, februárban a Solymártól 11 gólos vereséget szenvedtünk. Feladatunk most az volt, hogy ezen a mérkőzésen a végeredményt szorosabbá tegyük. A héten az edzésen irányítottan készültünk arra, hogy a nagy lendülettel támadó Solymár ellen mi aprólékok hogyan tudunk, érvényesüli, milyen lehetőségeink lehetnek. Tudtuk, ha a kilences és a felező közötti területre nem lépünk fel megállító faultokra, akkor át fognak szaladni rajtunk. Hogy ezt mennyire jól meg tudtuk oldani az első félidőben igazolja, hogy 8 perc játék után 3 -2 volt az állás a Solymárnak. Aztán a félidő második felében kicsit elfáradtunk, sajnos többször azt a bizonyos átrohanást alkalmazni tudták, így 9 gólos különbséggel zárult a félidő. Az első félidő tapasztalatait átbeszélve a második játékrészben ismét az első tíz perc taktikájához nyúltunk, sikerrel. Igyekeztünk sok cserével végig a félpályás letámadást alkalmazni. A taktika jól bevált, a második játékrészt megnyerve (9 lőtt gól és 6 kapott gól), végeredményben 6 gólos vereséget szenvedtünk, a feladatot teljesítettük.
Kislányoknak gratulálok, hiszen jó teljesítményt nyújtva, fegyelmezett játékkal szépen teljesítettek. Elmondhatjuk, bár nem sikerült nyernünk, de a kitűzött feladatot teljesítettük.

Related posts

ultra male enhancement pills real male enhancement pills review free male enhancement pills samples erection pills for pe eruption male enhancement pill reviews over the counter sex pills for men male enhancement pills bottpes red pill 100mg male enhancement african fly male enhancement does extenze work for ed pills that make you hornier organic erection pills alpha male xl male enhancement pills where can i buy extenze plus keto acv gummies juan rivera can you lose weight and drink beer new diet pill channel 7 retrofit keto gummies review lose weight by jumping rope nutrients needed to lose weight does keto plus diet pills really work 1 diet pill on the market latest weight loss products paleo diet weight loss one month where to get ozempic hcg platinum diet pill review what do diet pills actually do best keto pill to lose weight fast skinny pill weight loss keto health gummies reviews yahoo cbd product list science lab cbd gummies natural cbd for sleep purekana cbd gummies for diabetes can cbd help with labor pain cbd gummies and drug interactions do truth cbd gummies work medallion greens cbd gummies cost cbd gummy cherries uk eagle hemp cbd gummies keanu