Felnőtt csapat hírei 

Július 10.-én újra belevágunk

Egy hónap szünet után július 10.-én hétfőn elkezdi a felkészülést a 2017-2018-as szezonra a Váci NKSE együttese. Megfiatalodott csapatunk a nyári szünetben sem unatkozhatott, hiszen Szilágyi Zoltán vezetőedző edzéstervét kellett végrehajtaniuk, hogy mindenki megfelelő állapotban kezdhesse el az új szezont.
Csapatunknak a felkészülés elején nélkülöznie kell Hornyák Bernadettet valamint Suba Sárát, akik a szlovéniai junior Európa-bajnokságra készülnek, ők augusztus elején csatlakoznak be az edzésmunkába. Az ifjúsági válogatottban számításba vett Kácsor Gréta pedig a teljes nyári felkészülési időszakot kihagyja válogatott elfoglaltságai miatt.

A játékoskeretben történt változásokon kívül a felnőtt csapat stábjában is történt változás, Simon Zsuzsanna masszőr nem kívánta folytatni a csapatnál végzett munkáját, helyette a jövőben Kaszab Réka látja majd el a masszőr pozícióval járó feladatokat.

A nyári felkészülési programunk is összeállt, ismét megrendezzük az elmúlt évekhez hasonló felkészülési tornánkat, ezúttal Dunakanyar Kupa néven, ahol idén a Dunaújváros,Debrecen,MTK hármassal mérkőzünk majd meg. A saját rendezésű tornánkon kívül részt veszünk a dunaújvárosi Kohász Kupán, valamint edzőmérkőzéseket játszunk a Fehérvár, az újonc Kecskemét és a Ferencváros csapata ellen is. Az edzőmérkőzések pontos időpontjáról később adunk tájékoztatást!

Dunakanyar Kupa 2017

Időpont: 2017.Augusztus 25-26.

Résztvevő csapatok:
Dunaújvárosi Kohász KA
DVSC-TVP
MTK-Budapest
Váci NKSE

Menetrend:
2017. augusztus 25.(péntek)
16:00 DVSC – MTK
18:00 Váci NKSE – Dunaújváros

2017. augusztus 26. (szombat)
9:45 Váci NKSE– DVSC
11:45 Dunaújváros – MTK

16:30 Dunaújváros – DVSC
18:30 Váci NKSE– MTK

Jegy és Bérletárak 2017-2018:

A 2017-2018-as szezonra vonatkozó jegy és bérletáraknál nem lesz változás, a tavalyival megegyező áron lehet majd belépőjegyet valamint bérletet vásárolni. A bérlet árúsítás kezdetéről később adunk  tájékozatatást!

Felnőtt belépőjegy: 1.500 Ft
Diák belépőjegy (6-18 éves korig): 1.000 Ft

Helyreszóló bérlet: 20.000 Ft (helyreszóló bérlet az A szektorban számozott helyekre! Az előző szezonban vásárolt helyreszóló bérlet tulajdonosoknak elővásárlási joguk van az adott helyre az első bajnoki mérkőzésig!)
Felnőtt bérlet: 15.000 Ft
Nyugdíjas bérlet: 10.000 Ft

Csapataink egyenlőre Váci NKSE néven kezdik el a bajnokságot, egyesületünk vezetése dolgozik a névadó szponzor pótlásán, azonban nagy örömünkre szolgál, hogy továbbra is kiemelt támogatóként tudhatjuk csapatunk mellett a MAHART PassNave Személyhajózási Kft-t, valamint szintén kiemelt támogatói szerződést kötöttünk a szállítmányozással foglalkozó
GVM Europe Kft-vel is.

Továbbbi hír csapatunk háza tájáról, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség felkérésére egyesületünk elküldte nevezését az EHF Kupa 2017-2018-as kiírására, a nevezés elfogadásáról még nem döntött az Európai Kézilabda Szövetség.

 

Related posts

otc male enhancement pill don juan male enhancement reviews energize gummies male enhancement increase sex drive instant male enhancement pills near me jacked male enhancement pills reviews immediate erection pills german male enhancement products black ant king male enhancement pills what natural herb works like viagra male performance enhancement pills best value male enhancement pills how many fats a day to lose weight ketosium xs gummies ketosium xs keto gummies details best supplement for keto diet what pills can i take to become fat how fast can you lose weight on keto pills changing from saxenda to wegovy are all keto acv gummies the same apple cider keto gummies reviews albolene weight loss pill bb ventures diet pill how to lose weight at college top one keto pill reviews best workout pills to lose fat for men morning after pill for fat peopl lose fat gain muscle pill most effective weight loss prescription pills best diet to lose weight after 60 how to get a man to lose weight where to buy keto boost pills near me why do you lose weight on adderall good liquid diet for weight loss china white diet pills clomid and diet pills i need a diet pill that works fast cbd gummies how long do they last just cbd gummies ratings shattered thoughts 1 1 cbd thc 100mg gummies cannabis gummies online