Egyéb Utánpótlás hírei 

IFI Bronzérem Kisvárdán

Várfürdő kupa, ifjúsági kézilabda torna
Kisvárda, VIII.28.-30.

Nyolccsapatos tornán jártunk, ahol két csoportban kezdődtek az összecsapások.

‘A’ csoport:
Nagybánya
Kisvárda
Békéscsaba
Ungvár

‘B’ csoport:
VÁC
Vasas
Mihalovce
DVSC

Ottó Katalin: Az első meccsre négy és fél óra utazás után érkeztünk, ez rá is nyomta a bélyegét a Vasas elleni teljesítményünkre. Ráadásul az első félidő végén derült ki, hogy – a kiírással ellentétben – csak 25 perceket játszunk és az időkérés alatt is fut (!?) az óra. A nap második mérkőzésére a Debrecen ellen már magunkhoz tértünk és szerencsére, a futó óra szabályt is módosították. A Mihalovcével vívott harmadik csoportmeccsünkre másnap került sor. Mivel a csoportban a második helyen végeztünk, az ‘A’ csoport győztesével játszottuk az elődöntőt, közvetlenül (15! perccel) az előző lefújása után. Küzdöttünk, ameddig bírtuk erővel, de 20 perc elteltével kijött a fáradtság és nem sikerült a döntőbe jutnunk. A bronzmeccsre a következő napon került sor. Hatalmas elszántsággal léptek pályára a lányok a Békéscsaba ellen és már az első félidő közepére meggyőző előnyre tettünk szert. Elsősorban kiváló védekezésünknek és az abból szervezett gyors, pontos, változatos lerohanásainknak köszönhettük ezt.
Nagyon hasznosan telt ez a három napunk. Sok időt töltöttek együtt a játékosok pályán és pályán kívül is. Jutott idő beszélgetésekre, egymás jobb megismerésére, elméleti (taktikai) képzésre. A 250 perc játékidőből pedig bőven kapott mindenki. Éltek is vele a lányok rendesen. A tornán a kapusaink végig megbízhatóan, kiemelkedően teljesítettek – problémát csak annak eldöntése okozott, hogy melyikük kezdjen az aktuális meccsen. Ahogy teltek a játékpercek, úgy csiszolódott össze a mezőny játéka is. Javultak a páros kapcsolatok, önbizalmat szereztek a lövőink, irányítóink. Egyre jobb passzok mentek szélre, beállóba. A taktikai megbeszéléseken több bizonytalanságot eloszlattunk, amelyek hatása már a következő összecsapásokon látszott. Volt könnyebb és nehezebb ellenfelünk, hibáink és kiváló megoldásaink, örömünk, bánatunk. Van még sok tanulni való, de a bajnokság megkezdésére készen áll a csapat.

Vác – Vasas 18-20 (10-10)
Kiállítások: 4 illetve 0 perc
Büntetők: 0/0 illetve 4/4
Vác: Miklós – Bagi, Biszák 2, Molnár 2, FABÓ 4, HELEMBAI 3, Szász. Csere: BUKOVSZKY – Kraft, TARJÁN 4, Elek 1, Mátrai, Pálffy 2, Simon.

DVSC – Vác 19-30 (12-14)
Kiállítások: 0-0 perc
Büntetők: 6/4 illetve 3/3
Vác: BUKOVSZKY – BAGI 11(2/2), BISZÁK 4, MOLNÁR 5, FABÓ 1, Helembai 3(1/1), Elek. Csere: MIKLÓS – Szász, Tarján 3, Kraft, Simon, Mátrai, PÁLFFY 2.

Mihalovce – Vác 15-33 (9-18)
Kiállítások: 16 illetve 6 perc
Büntetők: 2/1 illetve 2/2
Vác: MIKLÓS – BAGI 4, BISZÁK 6, MOLNÁR, Fabó 1, HELEMBAI 3, Szász 1. Csere: BUKOVSZKY – PÁLFFY 3, Kraft 2, TARJÁN 9(1/1), Elek 1(1/1), Mátrai 1, Simon 2.

Nagybánya – Vác 27-17 (15-11)
Kiállítások: 6 illetve 4 perc
Büntetők: 4/2 illetve 2/0
Vác: BUKOVSZKY – Bagi 3(1/0), BISZÁK 3, MOLNÁR 5, Fabó, Helembai 2(1/0), Elek. Csere: Miklós – Pálffy 2, Simon, Mátrai, Kraft 1, Tarján 1, Szász.

Békéscsaba – Vác 15-22 (7-15)
Kiállítások: 0-0 perc
Büntetők: 3/1 illetve 1/1
Vác: BUKOVSZKY – BAGI 6(1/1), BISZÁK 1, MOLNÁR 2, FABÓ 6, HELEMBAI 4, Szász 1. Csere: MIKLÓS – KRAFT 1, Tarján 1, Mátrai, Pálffy, Simon, Elek.

Góllövőink a tornán:
Bagi Kata 24 (4/3)
Tarján Dóra 18 (1/1)
Biszák Aletta 16
Fabó Kamilla 16
Helembai Lilla 15 (2/1)
Molnár Regina 14
Pálffy Anna 9
Kraft Viktória 4
Szász Dóra 2
Simon Karolina 2
Elek Dorina 2 (1/1)
Mátrai Nóra 1

A torna végeredménye:
1. Nagybánya
2. Vasas
3. Vác
4. Békéscsaba
5. Kisvárda
6. Ungvár
7. Debrecen
8. Mihalovce

Related posts

strong back male enhancement pill male enhancement with stealth inner wear sleeves rhino 5k male enhancement pills ride male enhancement pills how to raise libido male gold rhino pill 100k CBD gummies sexual enhancement can you take extenze with alcohol review of male enhancement supplements male enhancement pills do they work que es el viagra natural earthmed CBD gummies for ed reviews male enhancement pills for 55 and older can you die from a rhino pill male enhancement fast flow pill to help erection hidden magic male enhancement pills best penis enlarger pills dr oz weight loss gummy vital nutrition keto control pills does fish oil suppress appetite relacore diet pills health risk illegal diet pills in south africa what diet pills are celebrities using manufacturer coupons for wegovy fat bread recipe from the magic pill donde puedo comprar slimming gummies wegovy dangerous side effects how to lose weight at 270 lbs diet pills urban legend does cbd help reduce anxiety khus khus cbd products do cbd gummies help with joint pain magnolia hemp delta 9 thc gummies whats better for pain cbd or hemp nu spectra cbd gummies cbd bear shark gummies how much cbd in relax gummies ingredients of cbd gummies benefits of cbd gummies 10 mg