Utánpótlás hírei 

Mindkét ifi csapatunk szép győzelmet aratott

Ifjúsági I.osztály Kelet


Váci NKSE – Vasas SC 34-27 (14-15)

Büntetők: 4/2 illetve 4/2
Kiállítások: 4 illetve 6 perc

Vác: MIKLÓS – BAGI 5(1/1), BISZÁK 3, SZIRÁKI 9(2/1), Fabó 1, KÁCSOR 13(1/0), Benkő. Csere: Bukovszky, Fajth – Gráf, Pálffy, HELEMBAI 1, Tarján 1, Szász, KRAFT 1.

Ottó Katalin: Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de az első félidőben végig a vendégek vezettek. Néha 3 góllal is, de mindig sikerült felzárkóznunk. Nagy lelkesedéssel játszott mindenki, viszont ebbe sok kis hiba, pontatlanság csúszott. Indokolatlanul sok labdát akartunk bejátszani előkészítés nélkül. Ziccert hibáztunk és az összes technikai hibánkat is az első játékrészben követtük el. Védekezésünk hullámzott, néha szemet gyönyörködtetően egységes volt, néha simán elaludtunk. Szerencsére a kapuban Miklós Klaudia hatvan percen keresztül megbízható hátteret adott védőinknek, 50%-os hatékonysággal védett.
A második félidőben sokkal türelmesebben szőttük a támadásainkat, ami észrevehetően több tiszta gólhelyzetet eredményezett. Kácsor Gréti emberfogót kapott, de ez nem vetette vissza a hatékonyságát, nagy elánnal játszott, pedig csak pár órával korábban szállt le a repülőről. Az 5-5 elleni játékban Sziráki Bogi vezérletével okosan építettük a támadásokat. Védekezésünk is stabilizálódott, ebben nagy szerepe volt Biszák Alettának. Amikor a 41.percben átvettük a vezetést (22-21), többé ki sem engedtük a kezünkből. A felsoroltakon kívül dicséretet érdemel Bagi Kata a magabiztos, hiba nélküli játékáért, illetve Kraft Viki, aki több poszton is megállta a helyét. A felnőtt kerettel edző játékosaink mindvégig elnyűhetetlenül vitték a hátukon a csapatot, ezzel is példát mutatva mindenkinek.

 

 

Ifjúsági III.osztály Dél


Hort-Csepel – Váci NKSE 18-48 (7-24)

Kiállítások: 2 illetve 6 perc
Büntetők: 2/1 illetve 1/1

Vác: Pozsgai B – Pozsgai I 2, Simon 8, Sárkövi 8(1/1), Bojtay D 5, Soós 12, Elek 6. Csere: Bátyi – Csapó L 2, Kósa 1, Fézler 2, Csapó S 2.

 

Related posts

prolong plus male enhancement swab blue pills that look like viagra where to buy xanogen male enhancement mindfulness can help with erectile dysfunction how much time it takes to cure premature ejaculation best viagra pills over the counter microgynon ed family planning pills anaconda male enhancement coffee optimal rock male enhancement pill meet bob natural male enhancement does testosterone supplements increase your sex drive sex pills for spltepsis sislovesme male enhancement herbal remedies legitimate male enhancement remedies ed pills online reviews where can i buy sex pills with paypal all natural erectile dysfunction pills watermelon extract pills like viagra serotonin pills for premature ejaculation remedies for male enhancement lebmax male enhancement pills cbd gummies for men nanocraftcbd do ed pills help you last longer chakra healing for erectile dysfunction order cbd animal products online cbd for perimenopause anxiety cbd gummie dosage chart one up thc gummies cbd chapstick benefits highest cbd gummies are earthmed cbd gummies legitimate cbd for back pain how to take 600 mg cbd gummies stndrd cannabis infused gummies cbd gummy worm where to buy cbd gummies for sleeping reliva cbd products can you get addicted to cbd thc gummies canna gummy 25 mg thc best cbd gummies for cramps