Kisiskolás bajnokság hírei 

Újabb U9 győzelmek

Kacsóné Ottó Ágnes: A hétvégén két győzelemmel zártuk az U9 fordulónkat. A lányok nagyon ügyesen, harcosan játszottak, és a védekezésünk is nagyon biztos volt.

 

EURO-NOVEX USE – IPRESS CENTER-VÁC 9-13 (3-4)

 
Az első mérkőzésen a hazai, tápiószelei csapat ellen játszottunk. A majdnem kétórás út után az alapos bemelegítés ellenére is kicsit pontatlanul kezdtük. 4 kihagyott ziccer és egy hetes után az első félidő felénél 3:1-re vezetett az ellenfél. Itt végre bemelegedtünk, pontosabbak lettek a befejezések, a lányok megnyugodtak, zsinórban lőttünk 3 gólt, és a szünetre 3:4-es vezetéssel fordultunk. A szünetben megbeszéltük, hogyan kell kijavítani a hibákat, miben kell javulnunk. A lányok mind betartották amit kértem, és ezek alapján a második félidőben mind védekezésben, mind támadásban feljavultunk. 2-3 góllal végig vezettünk, de a mérkőzés vége előtt 3 perccel az ellenfelünk erőre kapott, 1 gólra felzárkózott. Azonban nem remegtünk meg, és sorozatban lőtt 3 gólunkkal állítottuk be a 4 gólos győzelmet. Nagyon tetszett, hogy az utolsó pillanatig koncentráltak a lányok, nem engedtek ki a nehéz pillanatokban sem.
Csapat tagjai: Brjeska Bernadett, Csányi Mira, Erdei-Nagy Csenge, Erdei-Nagy Lara (3 gól), Feles Réka, Kacsó Noémi (7 gól), Kassai Lara (1 gól), Kiss Fruzsina (2 gól), Sinkó Bettina

 

IPRESS CENTER-VÁC – Szigetszentmiklósi NKSE 25-17 (16-8)

 
A második mérkőzésünket mi kezdtük egy 3:1-es vezetéssel. Itt nem is álltunk meg, hanem 6:1-re növeltük az előnyünket az első félidő felére. Pontosan, hiba nélkül játszottunk, a támadásokban nagyon szép egyéni, páros és csapatrész megoldásokat láthattunk. Védekezésben nagyon jól együttműködtek a lányok, összezártak, besegítettek egymásnak. Ezt sokat gyakoroljuk edzéseken, örülök, hogy mérkőzésszituációban is sikerült megvalósítani. A félidőben 8 gólos előnnyel fordultunk. Ekkor azt kértem a lányoktól, hogy fújjanak egyet, de ne álljanak le, koncentráljanak tovább, mert még nem nyertük meg ezt a meccset. Annyira szót fogadtak, hogy a második félidő 7. percében már 12góllal, 21:9-re vezettünk. Tényleg nem álltak le… Bátran tudtam cserélni, mindenki sokat tudott játszani.

 
Csapat tagjai: Brjeska Bernadett (2 gól), Csányi Mira, Erdei-Nagy Csenge (4 gól), Erdei-Nagy Lara (6 gól), Feles Réka (1 gól), Kacsó Noémi (7 gól), Kassai Lara (1 gól), Kiss Fruzsina (3 gól), Sinkó Bettina (1 gól)

 

A múlt héten volt a félévzárás az iskolákban. Megnéztük a bizonyítványokat és külön öröm számomra, hogy a kézilabdázás nem megy a tanulás rovására, mindenki nagyon szép eredménnyel zárta a félévet.

Related posts

Leave a Comment

maca man male enhancement will male enhancement pills show up on drug tests adam secret male enhancement pills natural herbal male enhancement chinese male enhancement tea best free male enhancement hormone pills to help lose weight pro bio slim gummies reviews what are keto blast gummies meal plans for couples to lose weight bulletproof apple cider vinegar gummies reviews keto pills rebel wilson hcg diet injections vs pills best prescription weight loss pills 2017 cookie diet weight loss results b lean diet pills top fat burner diet pills what is in ozempic that makes you lose weight are diet pills safe for 15 year olds keto craze diet pill reviews leanbean diet pill reviews best weight loss pills to take what diet pill suppresses your appetite how to drink ketones to lose weight slim fast booster gummies does advocare diet pills work diet and dexfin pill oatmeal shake recipe to lose weight chuckles gummy worms 400mg thc 750 mg cbd gummies cbd koi gummies cannaverda cbd pain gel best delta 9 gummies for pain kaya cbd pain rub thc gummies 10 mg essence cbd gummies koi cbd gummies delta 8 cbd flower benefits fda approved cbd product to treat siezures how long for cbd gummies to absorb