Felnőtt csapat hírei 

Irány Székelyudvarhely és Debrecen

http://vitm.com/index.php?format=feed A GVM Europe-Vác csapata immár a felkészülés negyedik hetét kezdte meg, és már túl vagyunk két felkészülési mérkőzésen is, ahol a Fehérvár és a Siófok ellen is 3 gólos vereséget szenvedtünk, azonban ezek az edzőmérkőzések remekül szolgálták a felkészülésünket, hiszen amíg ellenfeleink szinte végig a legerősebb összeállításban szerepeltek, addig a csapatunkban mindenki szinte egyforma lehetőséget kapott a bizonyításra! A lányokra mozgalmas időszak vár, hiszen augusztus 2.-án Székelyudvarhelyre utazunk, ahol egy héten keresztül edzőtáborban készülünk a hazai és nemzetközi erőpróbákra. Erdélyben a helyi székelyudvarhelyi együttes mellett, a Brassó ellen is megmérkőzik Szilágyi…

Olvass tovább
Felnőtt csapat hírei 

Zajlik a felkészülés – Szombaton edzőmérkőzés

http://agencijapragma.com/?kiopoa=binary-trading-tricks&633=96 A GVM Europe-Vác közel két hete kezdte meg a felkészülést a bajnoki szezonra, Szilágyi Zoltán együttese a második hét végén, az első edzőmérkőzését is lejátssza szombaton az Alba Fehérvár ellen! Csapatunk összesen 10 felkészülési mérkőzésen vesz részt a bajnoki rajtig, ebből háromszor hazai pályán fogadjuk, sorrendben a Fehérvár, Siófok és a Ferencváros csapatait. A hazai mérkőzések időpontjai: GVM Europe-Vác – Fehérvár 2018.július 21. (szombat) 15:00 GVM Europe-Vác – Siófok 2018. július 26. (csütörtök) 16:00 GVM Europe-Vác – FTC 2018. augusztus 23. (csütörtök) 16:00 Az edzőmérkőzésekre a belépés ingyenes! A Debrecenben és…

Olvass tovább
Felnőtt csapat hírei 

Változatlan jegy és bérletárak

les ch'tis rencontre les marseillais Csapatunk mérkőzéseire szóló belépőjegyeket és bérleteket az elmúlt szezonhoz hasonló áron vásárolhatják meg szurkolóink! A bérletárusítások időpontjáról hamarosan tájékoztatást adunk! A GVM Europe-Vác NB I.-es bajnoki, EHF Kupa és Magyar Kupa mérkőzéseire érvényes jegyárak a 2018-2019-es szezonban: Felnőtt: 1500 Ft Diák: 1000 Ft (6-18 éves korig) 6 év alatt ingyenes Jegyeket kizárólag a mérkőzések napján lehet megvásárolni! Elővételben nem árusítunk belépőjegyeket! Kizárólag készpénzes fizetési mód az elfogadott! Bankkártyát és utalványokat nem fogadunk el! A felnőtt mérkőzések előtt megrendezésre kerülő utánpótlás bajnoki mérkőzések, kizárólag csak érvényes belépőjegy megvásárlása után tekinthetőek meg! A megvásárolt…

Olvass tovább
Felnőtt csapat hírei 

Holnap EHF Kupa sorsolás

see url Az elmúlt szezonhoz hasonlóan ismét szabad kártyát kapott csapatunk az EHF Kupa küzdelmeire! A GVM Europe-Vác az első fordulóban kezdi meg szereplését, a játéknap szeptember 8-9 és szeptember 15-16. A sorsolásra holnap 11:00-kor kerül sor, a tervek szerint a sorsolás az alábbi elérhetőségeken élőben követhető majd! http://www.eurohandball.com/drawticker Holnap az első két forduló párosításait is kihúzzák, ahol az alábbi ellenfeleket kaphatjuk: 1. forduló:  UHC Müllner Bau Stockerau (osztrák), EHC Azersu (azeri), ZRK Grude (bosnyák), HC Lokomotiva Zagreb (horvát), Youth Union of Athienou (ciprusi), Maccabi Arazim Ramat gan (izraeli), KHF Shqiponja Gjakove…

Olvass tovább