Utánpótlás hírei 

Ifi tornagyőzelem

Ifjúsági I.osztályban szereplő csapatunk 3 napos felkészülési tornán vett részt Kisvárdán.
A körmérkőzéses rendszerben zajló viadalon mind a négy ellenfelünket magabiztosan vertük, és kupagyőztesek lettünk. Emellett két különdíjat is bezsebeltünk.

Ugyan az első meccsen Sziráki Bogi nem játszott, a torna mégis nagymértékben szolgálta a felkészülésünket a bajnokságra. Legfőbb célunk az új játékosunk – a felnőtt kerettag -, Káldy Lili beépítése volt. Ő hamar megértette a neki szánt szerepet, és a csapatba pillanatok alatt beilleszkedve, gyakran villantotta meg képességeit. Újdonsült beállóink, a serdülőktől felkerült Juhász Evelin és Horváth-Vadon Zsófia játéka megnyugtatott afelől, hogy ezen a poszton is rendben leszünk. A tavalyi ifi 2 keretből feljebb lépett szélsőink jól illeszkednek a csapatba, szépen felvették a ritmust.
Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal. A különféle stílust képviselő ellenfeleinkkel szemben mindig meg tudtuk oldani a védekezést. Lerohanásaink jól működtek és rendezett védelem ellen is hatékonyak voltunk.

A torna végeredménye:
1. GVM Europe-Vác
2. Vitka (NBII felnőtt)
3. DVSC II.
4. Kisvárda
5. Presov

Gólkirálynő: Sziráki Boglárka (30 gól)
Legjobb kapus: Bukovszky Anna

Related posts

viper pills male enhancement is using male enhancement pills safe instant natural viagra for men is honey a natural viagra can you overdose on male enhancement pills pro plus male enhancement reviews what rhino pills work best dick growth pills which rhino pill is the strongest boner bears male enhancement tens unit male enhancement male libido enhancement reviews boss rhino gold male enhancement pills love bears male enhancement keto core acv gummies reviews happy slim diet pills side effects kapha diet for weight loss keto diet pills shark tank results doctor oz weight loss pills diet pill that works wayne gretzky cbd gummies cbd gummies blue raspberry superior delivery cbd product effects of cbd gummies without thc the gummies cbd apollo cbd gummies hemp extract 300mg kannaway cbd for anxiety greenleaves cbd gummies proper cbd gummies for diabetics kenai farms cbd gummies reviews anxiety cbd low dose cbd gummies in nc healing nation cbd gummies reviews plexus cbd products cbd gummies ocala fl tru q cbd gummies cbd products no thc best cbd edibles gummies how ling do cbd gummies last oregon thc gummies strength