Felnőtt csapat hírei 

Hamarosan újra elkezdjük

A Váci NKSE csapata jövő héten, július 8.-án hétfőn kezdi meg a felkészülést a 2019-2020-as szezonra! A lányok a szünetben sem pihentek, hiszen Szilágyi Zoltán vezetőedzőtől egyéni programot kapott mindenki, amit a Polar rendszer segítségével ellenőrzött vezetőedzőnk!

A játékoskeretben a korábban már bejelentett változásokhoz képest, még két új játékos csatlakozott együttesünkhöz, a 18 éves kapus Hadfi Gréta, aki a Ferencváros csapatából kölcsönben szerepel majd Vácott, valamint a Vasasból érkező 19 esztendős Szeberényi Flóra is a Váci NKSE sportolója lesz a jövőben!

A 21 éves átlag életkorú keretünk, igencsak megfogyatkozva készül majd a nyári felkészülés első felében, hiszen a különböző válogatott programok miatt, hiányzik majd:
– a brazil Barbara Arenhart, aki a Pán-Amerikai játékokon vesz részt, és csak Augusztus 2.-án csatlakozik keretünkhöz
– az U19-es győri Európa-bajnokságra készül Kácsor Gréta és Kuczora Csenge, várhatóan július 22. után térnek vissza Vácra
– Bukovszky Anna az U17-es válogatottba kapott meghívót
– a felnőtt válogatott keretével készül majd Hámori Konszuéla és Lakatos Rita, ezért Őket pedig Július 19-26 között kell nélkülöznünk

Csapatunk a nyári felkészülés alatt az alábbi időpontokban játszik felkészülési mérkőzéseket:

2019.július 26. (péntek) 16:00 Váci NKSE – Szent István SE
2019.augusztus 2. (péntek) 16:00 Váci NKSE – Szombathely
2019.augusztus 9-10-11. Mihalovce (Szlovákia) felkészülési torna, résztvevők: Lubin, Baia Mare, Mihalovce, Váci NKSE
Menetrend:
augusztus 9. (péntek) 15:45 Váci NKSE – Lubin, augusztus 10. (szombat) 18:00 Mihalovce-Váci NKSE,  augusztus 11. (vasárnap) 9:00 Váci NKSE – Baia Mare

2019.augusztus 14. (szerda) FTC- Váci NKSE

A Váci NKSE beadta a nevezését az EHF Kupára, itt hamarosan kiderül, hogy melyik fordulóban kell majd bekapcsolódnunk az európai kupaküzdelmekbe!

Related posts