Egyéb 

Közlemény

Kedves Szurkolóink!

A tegnapi napon megkaptuk a következő szezonra érvényes díjtáblázatot a Váci Sportcsarnok bérlése kapcsán.

A kézhez kapott 60%-al emelt árak, és az egyéb kiegészítő szolgáltatások és helyiségek bérleti díj emelkedését, jelen állás szerint egyesületünk nem tudja majd finanszírozni, hiszen ezekkel a plusz költségekkel nem terveztünk az előttünk álló idényre.

Számunkra teljesen megdöbbentő és elfogadhatatlan, az elmúlt években egyesületünk által teljesen felújított Városi Sportcsarnok (tető héjazat cseréje, nyílászárók cseréje,sportpadló cseréje,eredményjelző cseréje, öltöző felújítás,világítás cseréje, kiszolgáló helyiségek légkondicionálásának beruházása) bérleti díjának ezen mértékű váratlan megemelése.

Egyesületünk nagyon szeretne más Pest-megyei csapatok cipőjében járni, ahol a több száz milliós önkormányzati támogatás kevésnek számít, ugyanis nálunk pedig folyamatosan csak az lehet a kérdés, hogy 10 vagy 20 millió forinttal járulunk hozzá a város költségvetéséhez, a bérleti díjak befizetésével.

Jelenleg, amikor több támogatónk is elhagyta egyesületünket a Korona-vírus okozta gazdasági helyzet miatt, nincs más választásunk, mint más helyszínt keresni a mérkőzéseink és edzéseink lebonyolítására, ahol kedvezőbb lehetőségek mellett tudnánk szerepelni, és lehet, hogy még értékelnék is, hogy egy nemzetközi kupainduló csapat játszik a csarnokában.

Vác, 2020.05.29

Related posts