Felnőtt csapat hírei 

Ottó Katalin lett csapatunk új vezetőedzője

A Váci NKSE felnőtt csapatának felkészítéséért a továbbiakban Ottó Katalin fog felelni!
A tősgyökeres váci Ottó Katalin, korábban már két alkalommal, beugró megbízott edzőként, másodállásban tanári állása, valamit az ifjúsági csapat irányítása mellett már részt vett a felnőtt csapat szakmai felkészítésében, azonban a mostani kinevezéssel kizárólag a felnőtt csapat munkáját irányítja majd!
Kati az egyesületünknél, valamint a jogelőd csapatokban töltött játékos pályafutás után, immár több mint 23 éve irányítja a különböző utánpótlás korosztályokat, nevéhez fűződik egyesületünk egyetlen országos bajnoki címe, amelyet 2014-ben nyert meg az ifjúsági csapattal!
Nevelő edzője volt többek között a jelenleg is az Olimpiára készülő Bíró Blankánk és Helembai Fannynak, vagy éppen a korábbi válogatott Mészáros Reának, valamit a felnőtt keretet már 10 éve erősítő Szondi Zsófiának is!
Az ifjúsági csapat irányítását, az eddig a serdülőkkel dolgozó Solymos Andrea veszi át, aki korábban az egyesületet játékosként 5 szezont töltött Vácon!

Related posts

hbp pills and erection power CBD gummies for ed scam where can i buy sex pills power cbd gummies male enhancement reviews extenze pills do they work cobra erection pill review does CBD gummies make your penis grow male enhancement pills dr oz natural remedies for viagra honey spoon male enhancement reviews herbal erection pills semenax pills ingredients what pills to take for belly fat best weight loss shakes and pills japanese 2 day diet pills reviews how to lose weight on a vegan diet alli diet pill work is contrave a good weight loss pill drink to lose weight overnight how to lose weight cheap keto burn advantage pills reviews diet clarity keto pills review diet pills long island prescription diet pill adipex wana thc gummies order online cbd gummies in roseville ca side effects of benefits of cbd honey canyou buy cbd gummies delivery canna organic farms cbd gummies cbd ring gummies cbd gummies and medication interaction vibez cbd gummies review pure cbd softgel 5mg benefits cbd to help with pain what are the benefits of cbd and thc together ten six cbd products pain wizard with cbd can cbd edibles help with sleep cbd living gummy rings review cured bomb deserts gummies hemp edibles