Felnőtt csapat hírei 

Újabb változások a jövő évi keretben

Korábban már bejelentettük, hogy a nyáron elég nagy változások lesznek csapatunk játékoskeretében, de a februári bejelentés idején még több tárgyalás is folyamatban volt, amelyek a szezon végére lezárultak.

Vácon folytatja pályafutását a DVSC együtteséből egy évre kölcsönbe érkező 19 esztendős junior Európa-bajnok irányító Csernyánszki Liliána. A debreceni nevelésű játékos már 2020 óta szerepel folyamatosan az NB I.-ben, az idei szezonban pedig a Bajnokok Ligájában is bizonyított, így nagy erősítést jelent majd számunkra.

Csernyánszki Liliána

Kapus poszton is egy újabb junior Európa-bajnok kézilabdázóval erősítünk, ugyanis egy éves szerződést kötöttünk a szintén 19 éves Zaj Klárával, aki a NEKA csapatából érkezik. Klára a szezonzáró mérkőzésen sajnos még ellenünk mutatta meg, hogy milyen remek teljesítményre képes a kapuban, reményeink szerint a következő szezonban váci színekben teszi majd ugyanezt.

Zaj Klára

Beállós pozícióban is három játékossal kezdjük meg a következő szezont, ugyanis 3 éves szerződésben állapodtunk meg a 18 éves Hajdú Gyöngyvérrel, aki legutóbb a Szent István SE csapatában szerepelt.

Hajdú Gyöngyvér

A februárban bejelentett távozókon kívül, kölcsönszerződése lejártával Bordás Réka és Győri Alexa is visszatér a Ferencváros és a Győr csapatába, valamint közös megegyezéssel szerződést bontottunk Bencsik Dorkával és Csire Fannival.

A szakmai stáb összetétele is módosul a következő idényre, ugyanis távozik Szabó Krisztina kapusedző és Peszeki Dorottya fizioterapeuta. A kapusedzői pozíciót Megyes Ildikó látja el a jövőben, míg a csapat új fizioterapeutája Horváth Zsófia lesz.

Related posts

z4 male enhancement pills pills to enhance male libido rhino pills in store olive oil and lemon juice male enhancement victoria wizell male enhancement rhino pills for men best otc male enhancement top male enhancement pill reviews natures boost male enhancement best natural male enhancement reviews top 100 male enhancement pills CBD gummies for men sex what is the best male enhancement buy chinese herbal male enhancement pills natural food works like viagra male enhancement pills in nepal extenze male enhancement red pill order male enhancement pills newest male enhancement products bull thunder male enhancement review male enhancement pills natural v9 king kong male enhancement pills how much should i run a day to lose weight what should i put in my salad to lose weight all in one xs diet pills motivated to lose weight cbd gummies trial what cbd to take for anxiety how to make cbd gummies for sleep cannavative cbd thc gummies cbd lube pelvic pain thc gummies with food cbd gummies in cda idaho where can i get thc gummies fox news charles stanley cbd gummies where to buy cbd soaks for pain studies about cbd as an anti anxiety med alternative leva cbd gummies review low dosage cbd gummies does cbd help with tendon pain