Utánpótlás

A Váci Női Kézilabda Sportegyesület 2016-ban, az újonnan induló Dunakanyar Kézilabda Akadémiával karöltve elhatározta, hogy a Dunakanyar Régió valamint Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén előkészítő csoportokat indít. Ezeken a területeken idáig nem volt túl sok lehetőségük a kézilabdázni vágyó gyerekeknek, hogy megtaláljak, a képességüknek megfelelő és a lakóhelyükhöz is közel eső helyszínt ahol kézilabdázhatnak!

Az előkészítő csoportok 2016 szeptember 1.-én kezdték munkájukat, azóta több mint 160 leány kezdett el kézilabdázni a Dunakanyar Kézilabda Akadémia csapataiban az U8-tól egészen az U15-ös korosztályig.
A jövőben szeretnénk, hogy a Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoportjainkban kézilabdázó lányokból kerüljön ki, a 2017.szeptemberében induló, bentlakásos kollégiumi rendszerrel működő Akadémiánk nagy része! A Dunakanyar Kézilabda Akadémia a látvány csapatsport támogatás segítségével 2018.januárban megkezdte a munkálatokat a volt Esze Tamás Laktanya területén, ahol egy minden igényt kielégítő kollégium és egy munkacsarnok építésének beruházása kezdődött el, és készül el a 2019-2020-as tanév kezdetére.

swiss fk rolex day date m128349rbr 0013 rolex calibre 2836 mens silver dial automatic complicated develop disturbed everybody.high quality omega speedmaster moonwatch 3577 50 00 mens manual 42 mm steel cheap sale.Az első akadémia évfolyam kiválasztása sikeresen lezajlott, novemberben több mint 60 jelentkező szerepelt az első toborzónkon, ebből a szép létszámból lett kiválasztva az a 24 jövőbeli akadémista, akik megkezdik majd 1. tanévet a Dunakanyar Kézilabda Akadémián. Az Akadémián tanuló gyerekek két váci középiskolában (Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma és a Váci Szakképzési Centrum Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) folytatják majd iskolai tanulmányaikat.
Az utánpótlás bázis kiépítése mellett egyesületünk kialakított egy piramis fiókcsapat rendszert, amely a piramis csúcsán lévő Váci NKSE szakmai és szervezeti segítségnyújtásával, kettős játékengedélyekkel, kölcsönadási szerződésekkel, zöldkártyával biztosítja, a kiöregedő utánpótlás játékosok megfelelő, képességek szerinti elhelyezését, valamint a még utánpótlás korú játékosok, minél magasabb szintű versenyeztetését. Az együttműködési megállapodást 2017.január 16.-án hét egyesület ( Váci NKSE, Dunakanyar Kézilabda Akadémia, Gödi SE NB I/B, Euronovex USE NB II, Salgótarjáni Strandépítők NB II, Pásztói KC Megyei I. osztály, Balassa SE Balassagyarmat Utánpótlás)vezetői írták alá, ezzel hivatalos formába öntve a piramis rendszer működését.